 |
Benczúr László (1943)
Nem tartozom semmilyen irányzathoz . Az építészet iránti feltétlen
elkötelezettségemhez Molnár Péter építész vezetett el. A tisztességes
építész magatartásra az Ipartervben körülöttem lévő kollégák példáján
szoktam rá.
A hely tisztelete, minőség, tisztesség... |
Benczúr László:
...A mai világunknak a globalizálódott gátlástalanság
az egyik keményen felerősödött morális gyengesége. Nyilvánvaló, hogy
ha az építész becsületesen akarja a szakmáját gyakorolni, akkor meg
kell próbálnia ezeknek a globális erőszakos kihívásoknak valahogy nem
megfelelni. Ez ellen mégiscsak küzdeni kell, és meg kell találni azt
a nagyon szűk és keskeny utat, amin egyáltalán valamilyen módon járni
lehet. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az embernek valahogyan igazodnia
kell a mai világhoz. Ez nemcsak megélhetési kérdés, tiszteletben kell
tartani a megrendelő pénzét, amit gyakorlatilag az építészre bíz rá.
...Az építészetet szolgálatnak tekintem. Hiszek abban, hogy az,
amit megcéloztam, és amit el tudtam érni, az hatással van a környezetére.
Hatással van a majdan a környezetében felépülő épületekre is, hatással
van azokra, akik használják. És nincs nagyobb elismerés annál,
mint az, hogy akiknek épült az épület, azok szeretik, tudják használni,
megértik a tereit és úgy is használják, ahogy megértették.
Wéber József:
...Tulajdonképpen lehetne jobb a helyzet. Tudom, hogy
azt kellene mondani, kitűnően érzem magam, köszönöm a kérdését. A szakmával
kapcsolatban azt mondanám, hogy kicsit kevés a munka, illetve ha van
munka, az nem építészeti jellegű. Van egy várakozás bennem, és szerintem
a kollegáimban is, hogy az EU csatlakozással az építészek helyzete
hogyan fog változni hazánkban.
...Az úgynevezett szocializmusban az volt a probléma, hogy annyira
csődtömeg volt az egész gazdaság és társadalom, hogy gyakorlatilag
nem lehetett dolgozni. Ehhez képest jóval hatékonyabb a mostani
működés, viszont nagyon sok negatív dolgot vélek felfedezni, amiről
nem gondoltam, hogy bekövetkezhet. Az értékrend akkor egy diktált
értékrend volt, amit mindenki félre tudott tenni, és nem ezzel
foglalkozott. Fel tudott állítani egy saját szubjektív, vagy egy
csoportot képviselő értékrendet, ami szerintem nagyon pozitív és
nagyon jó volt. Ezzel szemben most ezek a dolgok devalválódnak.
...Fontos, hogy azokat a trendeket, amik kialakulnak a világban,
és az építészetet befolyásolják, viszonylag hamar megismerje az
ember, felismerje az előnyeiket és a hátrányaikat, és ezeket úgy
tudja használni a saját munkájában, hogy a pozitív dolgokat át
tudja venni, a negatív dolgokat pedig megpróbálja elhagyni. |
|
Millenáris Park - a volt Ganz Gyár átépítése
Építészet: CÉH Rt., Wéber József (B és C épület), Benczúr László
(D és E épület), Takács Ákos (G épület), Bozsó Annamária (mélygarázs),
Wallner Krisztina (park)
Park: Új Irány Csoport
Eddig leginkább családok: gyerekek, szülők, nagyszülők
vették birtokukba a parkot, ami remélhetőleg sokáig kedvelt pihenő-
és szórakozóhelye marad a főváros lakóinak. A hely varázsát komplexitása
és újszerű kialakítása adja. A színvonalasan tervezett és megépített
új részek kiválóan kapcsolódnak a régi épületekhez, melyek közül
van, ami teljesen, van, ami csak részben őrizte meg eredeti formáját.
A létesítmény környezete is egészen más formát mutat, mint amit
korábban itthon látni lehetett: a parkban játékos-mesés játszótér
van, vízfelületek és sok szabad tér, melyet a környék megszokott,
városi hangulata tesz otthonossá. A millenáris park szolgáltatásainak
rendszere kiérlelt koncepcióra utal. A fogadócsarnok, a színház,
a hatalmas kiállítóterek a külső oldal felől is jól megközelíthetőek.
A színházépülethez hangulatos szabadtéri színpad csatlakozik, amely,
ha nincs előadás, a park szerves része. A földalatti parkoló pedig
megoldja a vendégek járműveinek elhelyezését. Az elárvult, magára
hagyott ipari tájból szinte varázsütésre bontakozott ki egy egészen
új világ.
|
|